Felnőttként sok erőt tud adni, ha lelki dolgokkal megtöltött teli puttonnyal jöttünk el a szülői háztól. Ha tele van a szívünk olyan emlékekkel, amelyek az életre neveltek bennünket. Nem a törtetésre, pénzhajszolásra, hanem a csodát, békét, szeretetet kereső életre. Ha olyan ünnepeket őrzünk, amikor nemcsak az ajándék volt a lényeg, hanem husveti versek szóltak az egész család ajkáról, együtt énekeltük a Csendes éjt, akkor ez megvalósult.

Ha együtt ültünk a téli estéken a kályhánál és hallgattuk az öregek meséit, mert azok egy másik, varázslatos világba repítettek el és nem vonult el mindenki külön a saját szobájába tévét nézni vagy a telefont bámulni, hanem együtt ültünk, mert az jelentette az örömöt, ha közösen csinálunk valamit. Valamit, ami másoknak talán unalmas volt, de mi élveztünk, mert a miénk volt, mert mi találtuk ki, mert a közös titkunk lett. Nem adnánk semmiért azokat a hosszú estéket, azokat a közös énekléseket, a husveti versek örömétől zengő reggeleket, mert ezektől lettünk azok, akik vagyunk.