Irodabérlet nyugati feltételekkel

      Irodabérlet nyugati feltételekkel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hazánkban a saját ingatlan értéke sokkal nagyobb, mint külföldön, pedig lényegében a mi anyagi helyzetünk kevésbé teszi lehetővé egy lakás vagy iroda megvételét, mint például a nyugati országok lakóinak. Egy budapesti iroda megvásárlása komoly beruházást jelent, ami egy kezdő cégnek igen megterhelő, ráadásul sok időre leköti a befektetett pénzt és változtatásokra sem igazán ad lehetőséget.

Mint oly sok területen, itt is érdemes lenne követni az osztrák, német vagy francia példát és nem megvenni egy irodát, hanem bérelni. A nálunk szokásos feltételek szerint, nem túl előnyös ez a lépés. A nyugati országokban létezik egy direkt erre specializálódott szolgáltatás, ami induló cégeknek, már több éves régiséggel rendelkezőknek, sőt, magánszemélyeknek is kínál jó áron irodákat.

A kedvező tarifa mellett, azért is érdemes mellette dönteni, mert bármikor lehet változtatni a szerződés feltételein, ami vonatkozik az igénybevett terület nagyságára, az iroda típusára, berendezésére és a bérleti idő hosszára is. A jó hír, hogy már budapesti iroda is bérelhető ilyen módon, ugyanis a Regus vállalkozás a magyar fővárosban is nyitott néhány ilyen üzletközpontot, mégpedig olyan tekintélyes helyeken, mint például a Bank Center, a President Center, a First Site, az EMKE, a West End és a Capital Square.

Az irodabérlet egyik helyiségben sem olyan drága, mint ahogy azt az elhelyezkedés alapján gondolnánk, sőt, sokkal kedvezőbb, mintha egy hagyományos módon bérelt ingatlant foglalnánk le. Ráadásul a Regus irodabérlet teljes felszerelést, bútorokat, internetet és telefonvonalat, parkolóhelyet, recepciószolgálatot is tartalmaz, amit sehol máshol nem tudnánk biztosítani csak a saját személyzettel.

Amennyiben szükség van rá, bővíthetjük az irodánk alapterületét, illetve tárgyalóteremet is igénybe vehetünk, amiért csak tényleges használat esetén kell fizetni. Ami pedig még igazán egyedivé teszi ezt a lehetőséget, hogy irodabérlet akár néhány napra, vagy havi néhány alkalmas csomagra is köthető. Éljen a budapesti iroda bérlésének lehetőségével!