Ki fog segíteni a beteggondozásban?

      Ki fog segíteni a beteggondozásban? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Amennyiben úgy alakult az életünk, hogy gondoskodnunk kell az egyik beteg rokonunkról, akkor mindenképpen keressünk magunknak minél hamarabb segítséget! Egy magatehetetlen és kiszolgáltatott ember ellátása rengeteg fizikai energiát és lelkierőt igényel, tehát nem szabad magunkra maradnunk ezzel a teherrel.

A beteggondozás szempontjából életmentő lehet, ha egy másik rokon is segítséget nyújt, mert hosszútávon nem tud egyetlen ember gondoskodni a páciensről. Persze a gyógyászati segédeszközök által nyújtott támogatásról sem feledkezzünk meg, hiszen ez is aranyat érhet a nehéz helyzetben! Ilyenkor jó utánanézni annak, hogy az adott betegség esetében milyen gyógymódokra és ápolásra van szükség.

Lényeges, hogy annak is tudatában legyünk, milyen veszélyek leselkednek a kliensre ebben a kiszolgáltatott állapotban, mert így a megelőzés szempontjából is jól jöhet a beteggondozás. Nem szabad megfeledkeznünk a felfekvés kezeléséről, mert ha sokáig mozdulatlanul fekszik a páciens, akkor fekélyek alakulhatnak ki azon a helyen, ahol a csont nyomja a szöveteket.

Ezt a tünetet komolyan kell venni, hiszen hatalmas fájdalmakat okozhat, ha megjelennek a testén a sebek. A beteggondozás során gyakran kell forgatni a gyengélkedő rokont, hogy nagyobb eséllyel lehessen elkerülni az előbb említett problémát.

A gyógyszerek helyes adagolásáról sem szabad megfeledkezni, mert nagy baj származhat abból, ha a családtag nem veszi be időben a készítményeket. Sajnos az idős betegek sok esetben feledékenyek lehetnek, ami azt jelenti, hogy időnként elfelejthetik, hogy már bevették korábban a gyógyszereiket. Ennek tükrében jobb, ha a beteggondozás során erre a tényezőre is odafigyelünk és inkább mi adagoljuk az orvos utasítása szerint a készítményeket.

Persze azt is szóba kell még hozni, hogy nemcsak a páciens testével, hanem a lelkével is törődni kell, mert a felépülést hátráltathatja, ha a beteg nem érzi jól magát. A kutatások már kimutatták, hogy hamarabb felgyógyulnak azok a személyek, akiket szerető és támogató háttér vesz körül, tehát érdemes lelket önteni a családtagjainkba a nehéz időszakban is.

Persze a többi rokont is arra kell kérni, hogy vegyenek részt a beteggondozás folyamatában, mert csak így lehet igazán eredményes. A szükséges eszközöket pedig az Értéksziget honlapjáról érdemes beszerezni, hiszen itt rengeteg hasznos segédeszköz van. Mivel az itteni árak nem magasak, ezért anyagi szempontból sem jár rosszul a család, ha innen származnak a gyógyuláshoz szükséges felszerelések.