A zúzódás kezelése okosan és hathatósan

      A zúzódás kezelése okosan és hathatósan bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az embert mindennapjai során számtalan veszély fenyegeti, ezek közül az izomsérülések sem maradnak ki. Ilyen esetekben az izmokra gyakorolt fizikai terhelés miatt azoknak károsodik a szerkezete, amit különböző intenzitású fájdalom kísérhet. Az ilyen módon szerzett zúzódás kezelése szerencsére manapság már nem okoz gondot, így azzal nem kell feltétlenül orvoshoz fordulni, elég csupán egy pár dologgal tisztában lenni, így pedig saját kezűleg elvégezhető a sebesülés ápolása.

Egy izomsérülés esetében a mozgási képesség jelentősen romolhat, ezért is annyira lényeges a zúzódás kezelése. Amennyiben az a személy, aki ilyen problémával találja magát szemben, de fittyet hányva arra, kezeletlenül hagyja azt, bízván a szerencsében, a későbbiekben akár komoly betegségek, tünetek megjelenésének „örvendhet”. Az alábbiakban jöjjön néhány jó tanács, amelyeket érdemes betartani annak érdekében, hogy mindenféle komplikáció elkerülhetővé és megelőzhetővé válhasson.

A zúzódás legfőképpen egy ütés során keletkezik, amelynek során az izomzat szétroncsolódik, majd megduzzad, és véraláfutás jelenik meg, amely elszíneződik. A zúzódás kezelése akár otthon is könnyen kivitelezhető, nincs is másra szükség, csak izomlazító krémekre, amelyek hathatósan és rövid időn belül csillapítják a fájdalmat. Mindenekelőtt a pihentetésnek, a felpolcolásnak lényeges szerepe van a megfelelő kezelésben, ezért érdemes a fájó végtagot nyugalomba helyezni, majd ezután a zúzódást hideg borogatással ellátni.

Ez utóbbi segíthet a duzzanatot lehúzni, ezt követően pedig meleg vizes borogatás ajánlatos. Ezen lépések elvégzése után folytatódhat a zúzódás kezelése, immáron az izomlazító készítmények alkalmazásával. A krém, gél vagy kenőcs állagú termékeket óvatosan a bőrbe, közvetlenül a sérülésbe kell masszírozni, ami gyorsan felszívódik, kifejtvén jótékony hatását. A kezelés során javul a vérkeringés, ellazulnak az izmok, és csillapodik a fájdalom. Pár nap múlva tanácsos az adott végtag tornáztatásával visszaállni a régi kerékvágásba.