Hajnövesztés friss anyukáknál

      Hajnövesztés friss anyukáknál bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az emberi test egy hihetetlenül komplex módon működő szervezet, amiben néhány jelentéktelennek tűnő változás is olyan látványos tüneteket produkálhat, mint a hajhullás. Amikor hullani kezd a haj, szinte azonnal felmerül az illetőben, hogy hajnövesztés terén tegyen valamit a folyamat ellen. Először az okot kell felderíteni, hogy miért indult ez be valakinél, majd azt követően lehet orvosolni a helyzetet. Lehet, hogy csak egy-két vitamint hiányol a test, aminek fontos szerepe van a hajnövesztésben. Ilyen vitaminok az A, B, H és E.

Ha már szed valamilyen multivitamint, ami mindezeket tartalmazza, akkor valahol máshol kell keresni az okot. A nőknél például szülés után néhány hónappal igen jelentős és látványos hajhullásos időszak szokott bekövetkezni. Ilyenkor kapnak fűhöz-fához, kenik a fejbőrüket olyan készítményekkel, amit valamikor valaki tutinak mondott, viszont a hajhullás csak megmarad. Úgy érzik sokszor, hogy a teljes hajkoronájukat elveszítik, ami lássuk be, elég kellemetlen kilátásnak tűnik.

Viszont, akik tájékozottak ezen a téren, azok tudják, hogy a hajnövesztés semmilyen formája nem fogja megállítani a folyamatot, ugyanis ez hormonálisan szabályozott. Vagyis, azok a hajszálak, amelyek a terhesség alatt nőttek, a szülés után kihullnak. A hajnövesztés összes fortélyát alkalmazhatják magukon, de nem valószínű, hogy hatással lesz a problémára. Mire a kezelések sorának végére ér és mindent kipróbál, talán már abba is marad a hajhullás. Viszont ez nem jelenti automatikusan, hogy az adott termék hatásos volt. Lehet, csupán olyan hosszú ideje próbálkozott a kezeléssel, hogy egyszerűen lecsengett a hajhullásos időszak.

Természetesen ezt követi majd az új hajszálak megjelenése, vagyis a tulajdonképpeni hajnövekedés. Ez sem valószínű, hogy a célzott hajnövesztés eredménye, hanem inkább a hormonháztartás újra rendeződése és a szervezet olyan helyre is juttat fontos összetevőket, amelyektől eddig elvont. Tehát, mielőtt a hajnövesztés rejtelmeibe vetné bele magát a friss anyuka, előbb tájékozódjon az emberi test normál működéséről!